Név: E-mail: Feliratkozás
 
 
Drótszamarak

Hallléwood megnyitja kapuit

2010. szeptember 02.
A halat nem lehet megunni...
Negyedszerre is felvonulunk a Halászlé Fesztiválon. Szeptember 4-én a megszokott helyünkön, a Partfürdő platánjai alatt sztárszakácsaink ismét birtokba veszik a bográcsokat.

Olvasd el blogunkban, mi történt 2007-ben,  2008-ban és tavaly.


MASZK Őszi kollekció 2010

2010. szeptember 01.
Szeptember 2-án a indul a MASZK őszi programsorozata. Változatos programokkal jelentkeznek és folytatják a Sorvezető elnevezésű, középiskolásoknak hirdetett beavató színházi programot is.
A részletekről a MASZK honlapján tájékozódhatnak.

A honlapot és a programsorozat print anyagait a Factory készítette.




Bunny nach 8

2010. augusztus 27.
A német AXN főműsoridőben vetített programjának házigazdái Playboy Playmatek lesznek. A németországi Sony felkért minket a műsor arculatának és digitális elemeinek  elkészítésére,  amit nagy örömmel vállaltunk. On-paper és on-air csapatunk készítette a logót, a stúdió dizájnt, az openert, closert, breakert, névtáblát és a műsor zenéjét.



A kivitelező céggel való együttműködés előnye, hogy biztosak lehettünk abban: mindennel elkészülünk, mire a Nyuszik a rivaldafénybe lépnek.

Mivel a feladatunk az volt, hogy egy még nem létező  műsornak készítsünk arculatot, először 3 koncepciót vázoltunk fel a német Sonynak, hogy segítsünk eldönteni a show stílusirányzatát: új stílus, játékos stílus, elegáns stílus. Minden egyes stílushoz eltérő koncepciójú logót, openert és stúdiót javasoltunk, hogy optimalizáljuk egy kicsit a lehetséges irányvonalakat. Végül az elegáns koncepció illett legjobban az elképzelésekhez, így ezt választotta az ügyfél.



Bár dizájn szempontjából egyszerű és minimalista volt az „elegáns stúdió“, szerettünk volna valami érdekes ötletet belecsempészni, ezért kitaláltunk egy virtuális világító berendezést, és elneveztük "Fényfüggönynek".



Ez az egyedi dizájn elem úgy működik, mint egy LCD kijelző, de pixelek helyett a függöny apró lebegő/forgó, fényvisszaverő anyagből készült lemezekből áll. A forgást irányító minta programozható,  így szinte bármilyen amináció és forma elkészíthető. a segítségével.  Egy lassú mozgású,  bársonyos mintát javasoltunk és választottunk, ami ellensúlyozza a  stúdió tömör és nehéz berendezését, megteremtve így azt a vizuális egyensúlyt, mely az elegáns megjelenéshez szükséges.

Az "elegáns opener" koncepcióban tucatnyi fotós és rajongó szerepelt, akik a színfalak mögött a stúdió felé haladó Nyuszit ünneplik és fotózzák. Ami igazán érdekes ebben a jelenetben, az az, hogy egy külső helyszínen FullHD-ben forgattuk a sztárokat, természetesen a Factory munkatársainak segítségével azért, hogy a lehető legjobb minőséget érjük el.



Nem bántuk meg: az utómunka, és az alakok 3D-s környezetbe való helyezése zökkenőmentesen működött. A lift és a folyosó megtervezése, és a logóba való átmenetként szolgáló vakuvillanások látványának és időzítésének megtervezése után elkészült az opener.

A többi vizuális elem  – névtábla, breaker, closer –  kivitelezése a stúdió és az opener tervezésekor  kialakított vizuális szabályrendszerre épült.


Segített a Knorr-Bremse

2010. augusztus 18.
A Magyarországon kialakult, súlyos árvízi helyzetre való tekintettel a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezetése tárgyi és pénzbeli adománynyújtásról döntött.
A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére autóbuszokat, Szendrőlád és Szendrő települések rászorulóinak pedig fertőtlenítőszert és pénzadományt juttattak el segítségképpen.


Kaptár játék az AXN oldalain

2010. augusztus 17.
A kvíz microsite a Kaptár c. film negyedik A túlvilág c. részét népszerűsíti. Az oldal az online promóció része, amelyet a Sony Pictures és Columbia Pictures együttműködés részesként készíthettünk el.

A kvízoldalon a játékosok a trailer megtekintése után válaszolhatnak arra a kérdésre, hogyan készülnének fel egy küszöbön álló zombi apokalipszisre. Ötleteiket posztolhatják a Twitterre, illetve Facebookon is megoszthatják az oldalt ismerőseikkel. A szerencsés nyertes Tokioban nézheti meg a Kaptár világpremierjét.

A Kaptár kvíz az ázsiai és latin-amerikai AXN oldalakon jelent meg augusztus 14-én. Aki nyerni szeretne, az augusztus 22-ig küldje el túlélő ötleteit.





Kínában lép fel a Szegedi Kortárs Balett

2010. augusztus 16.
A Föld túlsó felére indul a Szegedi Kortárs Balett: Kínába készül, a Shanghai Expora.

A társulat Eötvös Péter világhírű kortárs zeneszerző Atlantisz című művére készült, Juronics Tamás által koreografált táncprodukciójából mutat be részleteket augusztus 22-én a Magyar Nemzeti Nap keretén belül rendezendő gálaműsoron. Mint azt az igazgató, Pataki András elmondta, nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy együttese képviselheti a magyar kortárs tánckultúrát ezen a kiemelt figyelemmel kezelt nemzetközi porondon.



SALT kvízjáték

2010. július 21.
Angelina Jolie új filmjét, a Saltot népszerűsíti az új microsite. A kvízoldal az online promóció része, amelyet a Sony Pictures és Columbia Pictures együttműködés részesként készíthettünk el.

A kívzoldalon a játékosok a trailer megnézése után válaszolhatnak arra a kérdésre, hogy miért ők lennének a világ legjobb kettős ügynöke. Ezt kiposztolhatják Twitterre, illetve a Facebookon is megoszthatják az oldalt.

A Salt kvíz több mint 30 oldalon és 13 nyelven érhető el világszerte, a szerencsés nyertes pedig New Yorkba utazhat.



Szavazz a legszexibb német diáklányra

2010. július 20.
Szavazóoldalt készítettünk a német AXN televíziónak. A microsite-on a Californication c. sorozat 3. évadához kapcsolódóan a legszexibb német egyetemista lányra lehet szavazni.


A lányok az országot járó turnébuszoknál jelentkezhetnek a versenyre. Közülük egy szakértő szűri választja ki a TOP10-et, akik közül a microsite látogatói szavazzák meg a szerencsés nyertest. A jutalom pedig nem más, mint egy kaliforninai utazás.

Az oldal érdekessége, hogy a lányokat lehet "lájkolni" a Facebookon keresztül.


A microsite elkészítésével még nem zárult le a feladatunk, a szavazást is a Factory Creative Studio bonyolítja majd.



 

 
Sam Moorthy
tulajdonos, tanácsadó, coach

Icon&Images
"
Nagyon izgalmas ez a projekt, nevezetesen az, hogy felépítsük a Factory jövőjét, és segítsek abban, hogy megvalósíthassák ambícióikat. A másik ok: őszintén mondom, az emberek tudásának minősége és a munkájuk iránti szenvedély lenyűgöz. Nem túl sok helyen láttam hasonlót.
"